Sokan kérdezik tőlem, hogy miért van az, hogy bármikor tudok mosolyogni. Olyanok is akik tudják, hogy mivan velem, olyanok is akik csak úgy ismernek, mint egy gondtalan hétköznapi fiút akinek soha semmi problémája nincs ezért mosolyog. Sajnos nem igaz. Gondtalan az erős jelző lenne rám. Ahogy tellnek a napok egyre szarabbul érzem magam…decsak mosolygok, mosolygok, hogy mások ne tudják, hogy fáj. Fiatal vagyok még, de rájöttem, a mosollyal több ember bizalmát eltudom elnyerni mint azzal, hogyha búvalbaszott képpel bámulok rá. Talán megkéne válltoznom? Kikéne mutatnom minden érzésemet? nem! akkor már nem itt lennék… Mosolygok, mert több kedvem van mindenhez. Mosoly erőt ad, és nem azért mert széthúzom a hülye számat vagy akármi. A mosoly miatt bíztatnak és itt tartanak a barátaim. <3

Volt, hogy úgy éreztem mindennek vége. De csak mosolyogtam. Mosolyogtam mint valami idióta. Valaki megértette valaki nem. Valakinek megmutattam mit érzek belülről valaki csak azt mondta: még mindig mosolyog.
Igazából csak ennyit akartam leírni nektek. Megismertetek? NEM! Pár ember ismeri azt, hogy milyen is vagyok valójában. Nyitott embernek tűnök, de nagyon zárkózott vagyok.
Ennek a zenének a szövege nagyon megfogott ![]()
átlagosszarnap..
július 11, 2009
Megint itt…
reggel felkeltem. hurrá örvendke.. közben gondolkodtam, h mit lehet ezen a remek napon elbaszni… Feljöttem msnre beszélgettem a jónéppel. jópáran felbaszták az agyam, nekik nem válaszoltam
egyszer csak megunják. Aztán beszélgettem egy lánnyal, tiszta aranyos volt, nem is ismertem, véletlen beszélgettünk csak, bnője msnjén volt fent. tök jól elbeszélgettünk, elmondtam neki elég sok mindent, pedig kurvára nemszoktam kiönteni a lelkem csak kevés embernek (: na mind1 ezvan. Ma talltam volna Amyvel, meg nyugatiba még emberekkel. ott lett volna Kármen is. De hát persze, h anyám ugye nem engedett el. kibaszott suliból még jönnek ám a papírok, h rohadjanak ketté ott ahol vannak. rohadt tetvesgecedékek
aztán egész nap gépeztem apám kitalálta, h süssünk kint vmi húst vagy vmit. hát sok kedvem nincs hozzá, de mindegy. aztán most élő bmx versenyt akartam nézni. fél óra után bejött a hang, aztán még fél óra után a kép is ez a magyarsávszélesség csodákra képes. de bmx nincs, csak egy dagadt forma papírral a kezében inglisül pofázik
hátfaszkivan… nagyannyámmal is beszélek msnen éppen a rezgő figyelmeztetés és az animáció küldése gombokat tesztelgeti rajtam és márunom, h ott villog lent, hiába tiltom le a rezgőket és az animációkat ![]()
volt bnőmnek kivan írva msnen, h ideges. persze mivel kibaszottul érdekel mivan vele megkérdeztem, nem bírtam ki, de nem válaszolt. lehet nem kellett vna vele bunkóznom egyik nap és köszönöés nélkül lelépni.. :\ már mindegy. mondtam, hogy mindent csak elbaszok (:
naaazsííírmost látok bmxeseket:Dd
tegnap egyébként csináltam 2 új képet (: Egyiket megosztom veletek
(szerekesztésért köszi Broohnak)
Mostmár tényleg újra :)
július 9, 2009
Szóval sziasztok!
Sajnálom, hogy nem írtam, megvoltak a magam gondjai, problémái stb. akire tartozik annak úgy érzem, h elmondtam, nem fogom elmondani az egész országnak sajnálom
Túl személyes dolgok.
Az elmúlt időben sok dolog történt velem, sok rossz dolog, és kevesebb jó dolog.
Fél órája kelltem fel, de már sikeresen úgy felbaszták az agyam, h remegek az idegtől. Jövök haza nagyaanyámtól, mert ott aludtam. na szóval jövök haza bmxel dombon lefele fékek nincsenek, szóval elkezd csörögni a telefonom az elmúlt fél órába 6odszor. persze anyám keresett állandóan. szóval jövök haza dombon lefele fékek nélkül 4 autó mögöttem elkezd csörögni az a fos talicska. jómegállok ezzel kiharcolva az autósok mély és tiszta lélekből jövő gyűlöletüket és teljes torokból a pofámba csapott “a jó édes kurva anyádat hülye gyerek meg akarsz dögleni?” megakurvaanyádatnematiedazúttecsicska. jólvan felveszem a telefont: Hol jársz már? válaszolok: fél úton. kólvan akkor mennyél obltba és hozz kávét… a jóédes… a kavéddal együtt korán reggel kilómétereket tekerek azzal a fostalcsikával. jólvan visszamegyek. veszek kávét persze saját pénzből, amit bmxemre fékre tettem félre, de nemgáááz abból már alig van, mert hol ezt hozzál hol azt hozzál és soha nem látom viszont, mert “óó most nincs apróm” hát bazdmeg nekem se lesz ezentúl… Hajam azóta lelett vágva kibaszottkurvaistenfaszagáz rövidre, azóta növöget és most ilyen mindkét szemembe belelógós pulikutya feeling, lelett vágva, mert belelóg a szemedbe és tönkremegy. hát nesze bazdmeg most így mindkét szemembe belelóg meik jobb??
szoptad
nemsokára lila lesz elöl és oldalt a vége. igazi hülyegyerek frizura muterom szerint
kellett neki levágni háhá így járt
kárpotoljon valahogy ha már erőszakkal levágnia
Újra ^.^
április 19, 2009
Háhá ^.^
Újra elkezdem írni a izébizét^.^
Rég írtam, már nagyon. Nemvolt se időm, se kedvem, se semmim, hogy írjak. De most, újult erővel folytatom azt amibe belekezdtem^.^
Szóval sok dolog történt velem az elmúlt időben. Jó dolgok és rossz dolgok is. Nagypapám egyre jobban van, azzal lehetek akit mindennél jobban szeretek
(L) De sajnos dédnagyanyám meghalt
meghalt a degum is. Szóval olyan is-is, de nagyon boldog vagyok
Találkoztam szombaton életemmel, és nagyon jó volt. annyira boldog vagyok ![]()
ésés új haj *.*
Angol tanárom mindennap felbaszta az agyam, de semmi gáz
:D Állandóan erőltette, h vegyem le a pulcsimat meg a kendőmet, mert nyár van-.- és üvöltött. és ha vissza prdibáltam akkor én vagyok a szemtelen, meg adta az buzi 1eseket. Tök szánalom. azthiszi ettől kisebb lesz a pofám xd
Majd ha lesz valami még írok
az elmúlt egy hét:D
március 14, 2009
szép reggelt/napot/estét/éjjszakát stb.!
Hogy vagy.? remekül? énisköszi(:
igen nem ma volt, hogy utoljára írtam. nemvolt időm. bocs. anyám nemtudott menni szülőire^^ de ofő felhívta elötte, hogy legyen ott. ezért anyám azt hitte, hogy hűűű de komoly problémák vannak velem-.- persze kedvenc klári néni megint felakarja hívni anyámat, hogy jöjjön be a suliba, mert beszélni szeretnének vele-.- pedig nincs velem semmi gáz. jókisfiú vagyok ![]()
De ha bemegy megint korlátozva lesz életem :’( faszkivan.
szerdán nem voltam suliba. elaludtam háhá. anyám hajnali 8-kor beront a szobámba ezzel a szöveggel: bence a jóédes anyádat, miért nem vagy suliba?? Persze ileldelmes jó kisfiú vagyok ezért méltoztattam kinyitni a szemem és anyámra nézni, utánna vissza aludni^^ aztán mentünk ikeába
báttyám18 éves vénkuki lett^^ és neki újíttottuk a szobáját, és vettünk mindenféle kütyürösmütyürt biszembaszomot stb. és felújítottuk a szobáját:D azt mondta tetszik neki. ajánlom is neki, sok munka volt benne:D

*.*
igazából ennyi. unalmas egy hetem volt. detényleg:D
elmúlt két nap
március 10, 2009
szokásos unalmas hétköznapi. hajnali 5-kor kelés, suli fasz tanárok stb. tegnap kiakptuk a töri dogát. hát 12 pontos let^^ a 40-ből :/ matek dogát is kikaptuk, ami 3-as lett ojeee:D:D örül a fejem. mostmár kettőspontshiftdé. kellett fogalamazást írni, miennek láttuk az elmúlt 1 hetet. vagyis. mi történt. állítólag drokdílerek vannak az osztályba. persze azok, akiket a tanárok ehem nem igen kedvelnek, pedig nagy arcok
( Ł )
Rendkíííívüli szülőit rendeltek el^^ csak a mi osztályunknak^^ ez olyan megtisztelő^^ a fogalmazásba amúgy én az időjárst versbe foglatam:D
Szép időnk volt, s sütött a nap,
Úgy látszott itt a tavasz.
Aztán jött a vihar, s a szél,
És szomorúság lelkünk mélyén^^

szerintemis.
Igazán művészire sikerült. büszke vagyok magamra^^
Mást nemtudok írni. puszipá^^
Boldog nőnapot mindenkinek^^
március 8, 2009
újabb nap, újabb dolog amit elbaszhatok:D
felkeltem 6-kor.minek? nemtudom
nemtudtam aludni. kidobott az ágystb.
egész reggel azt hallgattam, hogy bence gyere ide csináld ezt csináld azt. enyhén fellett baszva a kicsi agyam:D volt nálunk keresztanyám. anyám valami bablevest vagy mia tökömet főzött. elfogyott az a kurva fokhagyma fasza király tényleg mondhatom. keresztanyám mondta, h neki van otthon, mennyek el érte.. hát ideges voltam egész nap cseszegettek vagyis abban a 2 órában. aztán mondom haggyá má’ :’D anyám mondta, jólvan ha nem akarok ne menyjek. 10 perc múlva jött a rikácsolás, hogy elege van, hogy én semmire nem vagyok képes. persze kitört dührohamom, és elkezdtem ordibálni és csapkodni, hogy f*szom kivan, h nem veszed észre, hogy mennyit segítek. de persze fokhagyma az muszák-.- így addig ordíbált amíg el nem húztam. apámat megkértem vigyen el kocsival. persze hosszas könyörgés után elvitt. gondolom nem akarta, hogy levogye a köcsög szél a kicsi búrámat^^ de persze nem ment ilyen könnyen az utat végig kisérte apám morgása^^

nemtudom^^
hazajöttem persze megint elkellett mennem, megmutatni pár dolgot a gépen egyik ismerősömnek. szar dolog hogyha az ember kicsit többet ért a gépekhez mint az átlag. detényleg:D ott időztem másfél órát. hazajöttem várj a bableves meg a palacsinta:D alapvetően imádom a bablevest, de az a tudat, hogy az a kibaszott fokhagyma van benne, ami felbaszta az agyam… így csak keveset ettem. meg különben is. he.!? kell a hely a palacsintának^^ majd még írok valamit ha történik valami izgalmas, de úgy érzem, hogy mai napom is unalmas lesz^^
Jaés ami nagyon fontos, tegnap megkérdtem Pudingom kezét^^ igent mondott, és most olyan kettőspontshiftkilenc fejem van:D
az vagyok amit mások gondolnak rólam.. de ez engem nem érdekel..
március 7, 2009
úgy döntöttem elkezdek írni énis ilyen izét. hiszen a mai világba mindenki divatból csinál mindent. én miért nem írhatok blogot divatból ha már úgyis mindenki ezt teszi?! senki nem tiltja meg.
végre hétvége van lazulás stb. én meg itthon punnyandok ülök a gép elött nézem a hülye monitort mellettem üvölt a zene mert ugye szüleim nincsenek itthon, hogy beleszóljanak mien hangosan hallgatom. báttyám fent rohad aszobájában az emeleten szóval ő se szólhat bele. meg amúgy is lesza*om^^ nem érdekel más véleménye nekem így jó minden ahogy van. vagyis. majdnem minden. egykét dolog lehetne jobb^^ igazából nem tudok mit írni. anyám keresztanyja nálunk tölti a hétvégét. kikuncsorgom tőle hogy süssön nekem palacsintát meg krumplislángost ha végre visszajön nagyanyámtól. viszket az orrom már megint mint mindig:/
fáj a torkom fáj a fejem fáj a lábam. hétfőn kikapjuk a töri dogát. kezemet összeteszem ha kettes lesz. tegnap kaptam franciából 4-est. kurvára örülök neki. félévkor megbuktam. jó jel haladok ![]()
kicsit ideges vagyok. nem nem zaért mert életemben először írok ilyen izét. más dolog.
hosszú szar stb^^
myvipen van ez a szívőrület. elhatároztam, hogy én leszek a szívkirály:D nem fog összejönni. nem most kellett volna elkezdenem nade se baj:D majd legközelebb eljön az én időm..Igazából mást nem tudok írni
Végére egy vers:
Éjjel arcom az ablakhoz fagyott,
Álmaimban mindig te vagy ott.
Néztem a csillagokat egész éjjel,
Közben azon gonolkodtam ‘miért nem?’
Jaés Bogival (aki egyébként liliputi törpe) elhatároztuk, hogy illegálisan szervet fogunk kereskedni, ő lesz a boncnok én meg eladom.

![[infectednarcotic] [infectednarcotic]](http://infectednarcotic.files.wordpress.com/2009/07/100_42802.jpg?w=150&h=112)
![[infectednarcotic] szemem*.* [infectednarcotic] szemem*.*](http://infectednarcotic.files.wordpress.com/2009/07/100_4178.jpg?w=150&h=112)
![[infectednarcotic] [infectednarcotic]](http://infectednarcotic.files.wordpress.com/2009/04/100_4053.jpg?w=150&h=112)
![[infectednarcotic] [infectednarcotic]](http://infectednarcotic.files.wordpress.com/2009/04/100_4064.jpg?w=150&h=112)
![[infectednarcotic] énvagyok^^](http://infectednarcotic.files.wordpress.com/2009/03/img02561.jpg?w=150&h=112)